Első napok!

       Az első hivatalos munkanapom péntek volt. Ekkor már nem volt itt a barátnőm, hogy elmagyarázza vagy elvégezze helyettem a dolgokat. Egyedül kellett csinálnom mindent. Nagyon nagy szerencsém volt azonban, hogy az anyuka itthon dolgozott. Rengeteget segített, bátran kérdezhettem és ő készségesen magyarázott.
      A gond csak az volt, hogy kicsit máshogyan értelmeztem a "vakáció van, lehet sokáig aludni" mondatot, azaz nagyjából 11 volt mire felkeltem és rendbe szedtem magam. Ekkor derült ki, hogy 12-re kész kell legyen az ebéd (ami a nagyon bonyolult, boltban kapható lasagne volt) Innentől kezdve egy 2-3 órás rohanás vette kezdetét. Igy jár az, kérem szépen, aki elnézi az órát. De késő délután már szabad voltam. Volt időm bejegyzést írni, megalkottam a heti beosztásomat (mikor mit kell csináljak, hogy mindenhol rend legyen) igy jövő héttől már csak el kell végezzem. Azt hiszem jó kis nap volt. A hab a tortán pedig az esti dicséret volt, miszerint elégedettek velem, nagyon szorgalmas vagyok. Ez annyira jó!
        A hétvége az au-pair-ek számára a kapcsolatépítésről és beilleszkedésről szól, ebben a családban legalábbis. Hivatalosan szabad vagyok a hétvégéken, tehát bárhova mehetnék, de én szerettem volna az első hétvégéket itt tölteni. így hát a tegnap az egyik bevásárlóközpont éttermében reggeliztem a családdal utána pedig nagy bevásárlásra indultunk. Bár ügyetlenkedtem kicsit, de nem tévedtem el és épségben hazaértem. Később elvittük a szemetet - ez megérne egy komoly bejegyzést - majd beugrottunk az anyuka kozmetikus barátnőjéhez. A kozmetikus barátnő kérdezősködött, elcseverészett velem és végül megajándékozott néhány termékmintával és két picike arckrémmel. Odáig meg vissza voltam az örömtől egész nap.
         Ma pedig részt vettem a misén. Furcsa volt, több tekintetben is, nem is értettem mindent, de ott voltam. És ezért megajándékoztam magam egy képzeletbeli vállveregetéssel. Megvolt a nagy vasárnapi főzés, ebéd és elpakolás is. Azóta pedig élvezem és lassan unni kezdem a csodás semmit tevést.

          Hát ezek voltak az első napjaim. Holnap kezdődik az első munkahetem. Igyekszem majd. Igyekszem majd írni is. Kicsit még mindig furcsa, hogy itt, ebben a blogban tényleg a mindennapi dolgokról, cselekvésekről és eseményekről kell irjak, nem pedig valami komolyabb, magasztosabb valamiről. Kicsit még szoknom kell. Ahogyan azt is, hogy itt vagyok. Sok ezer km-re a családomtól és a barátaimtól, dolgoznom kell, irnom kell, le kell foglalnom magam, hogy a honvágy ne üsse fel a fejét.
De mint mondtam, igyekszem...

Fogadom!

Mától, azaz az első munkanapomtól kezdve fogadom, hogy:

• az előírt feladatokat elvégzem
• nem félek kérdezni, ha valamit nem tudok
• odafigyelek mindenre, megpróbálok nem szerencsétlenkedni
• elfelejtem a "majd holnapot"
• elfelejtem a "de" -vel kezdődő mondatokat
• nem keresem a kifogásokat, a hibáimat
• az átlagosnál is kedvesebb leszek, és még többet fogok mosolyogni
• nem hanyagolom el a reggeli-esti arcápolást
• megiszom a napi másfél-két liter vizet
• (egyelöre) nem költök butaságokra
• odafigyelek arra, mit eszek
• hasznosan töltöm az időmet: németezés, olvasás, blogolás, írás, államvizsga stb.
• nem felejtkezem el az otthoniakról
• max 9kor felkelek
• nem félek németül beszélni

Igazából ezeket bármikor megfogadhatnám, hasznomra válna. Ahogy az is igaz, hogy van ezek között jó néhány, amit nehéz lesz betartani. De én igyekszem! :)

Kész vagyok! Itt vagyok!

     Egybefolytak az elmúlt napok. Az annyira várt kirbály, az esti buli, a másnapi hosszú búcsúzkodás és lelkizés, a családi összejövetel, a hosszú út. Úton voltam az utazás minden szépségével és gyötrelmével együtt. Néha kényelmetlenül, néha fázósan, de nosztalgiázva, nyitott szemekkel, gyönyörködve a tájban. Beleszerettem újra és ismét Budapestbe. Beszélgettem ismeretlenekkel. Csodálkoztam a dolgokon és untam meg az autópálya monotonitását.
         De végre itt vagyok.
Megérkeztem. Ideje, hogy elkezdődjön ez az izgalmas másfél hónap. Itt az ideje, hogy életemben először hivatalosan is munkába álljak. Itt van ez a kaland, itt van ez a nagy lehetőség, ezek a kedves emberek és én fel sem fogom, mi történik még velem. Úgy vagyok itt, hogy nem számítottam rá, eszem hetvenhetedik ágában sem volt hogy én itt és így töltöm a nyaram. Más emberek hónapokig várnak egy ilyen lehetőségre én pedig csak úgy megkaptam.
          És biztos vagyok benne, hogy azért mert ennek így kell lennie. Készen állok arra, hogy itt legyek, hogy jol legyek, hogy helyt álljak. Hogy rengeteget tanuljak, rengeteget írjak. Megismerkedjek emberekkel, beszélgessek velük, felfedezzek egy teljesen más kultúrát. Gondolkodjak magamról, az életemről és legfőképpen a jövőmről. Itt legyek. Teljes szívvel és teljes lélekkel.

Kicsit konkrétabban pedig: 20 óra buszozás után érkeztem meg, rögtön a családdal ebédeltem. Bemutatkoztam, kicsit beszélgettünk, később pedig vásárolni mentünk. Később pihentem - az utóbbi 3 napban kb 4-5 órát aludtam - este pedig a barátnőmmel sétálni mentünk. Este pedig, amikor az egész család hazaért átadtam az ajándékot, kicsit beszélgettünk, majd visszavonultam, hogy az otthoniakkal is beszéljek. Még nagyon sok minden furcsa: a leginkább az, hogy minden ennyire német. Az agyam még nem szokott hozzá, hogy mindenhol a németet hallom, látom, olvasom és kicsit még nehéz reagálni rá. De majd belejövök. :)

Utolsó estés gondolatok

Jó nekem. Nagyon jó, jó, de jó nekem. 

így, egyszerűen tőmondatokban és hosszú bekezdésekben taglalva. Csak az érzéssel továbbmenve.

Jó nekem.

• Mert az élet gyakran segít a kitűzött célok elérésében és azért is mert nem mindig úgy alakítja a sorsomat, ahogy én azt elterveztem.

• Mert el tudom felejteni a rám váró hatalmas feladatot és mert ez az év valahogy "belém verte" a stay strongot.

• Mert vasárnap hajnal van és én nem édesdeden alszom, hanem egy izgalmas este után a billentyűzetet pötyögtetem.

• Mert a kutyám a foteljében alszik, mert a bőröndjeim pakolásra várnak és mert valami miatt még most sem sírok.

• Mert a ma este tett fogadalmamat teljesíteni fogom!

• Mert a régi jó dolgok mind megőrződnek, és mert a rossz dolgoknak is helyet ad a blogom.

• Mert idővel tényleg csak a szép emlékek maradnak, és talán rájövünk minden miértre is.

De a legjobban azért jó nekem, mert itthon vagyok és mert vannak barátaim.

Köszönöm nektek, hogy vagytok!

• Mert van egy barátnőm, aki mindent dolgát hátrahagyva ide autózik, hogy az egész napját velem tölthesse.

• Mert van egy fogadott bátyuskám, akinek fontos, hogy még utoljára lásson és megnyugtasson.

• Mert van egy réges-régi barátnőm, akivel minden egyes beszélgetést ott lehet folytatni ahol az abba maradt és aki változatlanul, de igazian megmaradt nekem.

• Mert van egy édes, kedves (unoka) testvérem, aki határozottan felnőtt.

• Mert van egy szomszédom és vannak régi osztálytársak, akik felkapnak, megpörgetnek, kíváncsian kérdeznek és a válaszokat is tudni akarják.

• Mert vannak falubeliek akik odajönnek és azt mondják: olvaslak, tetszik amit írsz és ezzel bearanyozzák néhány napomat.

• És végül mert van egy édes kicsi, felnőtt Hugicám, aki, ha rohanva is, de mindig mellettem van. Kölcsön adja a telefontöltőjét, visszahozza a nála maradt kabátot, rábeszél egy bulira, átvállalja a dühömet és minden haragomat. Legfőképpen pedig azért, mert kiegészít, de meghagy önmagamnak.

És jó lesz nekem holnap is. 

És azután is.

 Egyszerűen jó kell legyen!