Egybefolytak az elmúlt napok. Az annyira várt kirbály, az esti buli, a másnapi hosszú búcsúzkodás és lelkizés, a családi összejövetel, a hosszú út. Úton voltam az utazás minden szépségével és gyötrelmével együtt. Néha kényelmetlenül, néha fázósan, de nosztalgiázva, nyitott szemekkel, gyönyörködve a tájban. Beleszerettem újra és ismét Budapestbe. Beszélgettem ismeretlenekkel. Csodálkoztam a dolgokon és untam meg az autópálya monotonitását.
De végre itt vagyok.
Megérkeztem. Ideje, hogy elkezdődjön ez az izgalmas másfél hónap. Itt az ideje, hogy életemben először hivatalosan is munkába álljak. Itt van ez a kaland, itt van ez a nagy lehetőség, ezek a kedves emberek és én fel sem fogom, mi történik még velem. Úgy vagyok itt, hogy nem számítottam rá, eszem hetvenhetedik ágában sem volt hogy én itt és így töltöm a nyaram. Más emberek hónapokig várnak egy ilyen lehetőségre én pedig csak úgy megkaptam.
És biztos vagyok benne, hogy azért mert ennek így kell lennie. Készen állok arra, hogy itt legyek, hogy jol legyek, hogy helyt álljak. Hogy rengeteget tanuljak, rengeteget írjak. Megismerkedjek emberekkel, beszélgessek velük, felfedezzek egy teljesen más kultúrát. Gondolkodjak magamról, az életemről és legfőképpen a jövőmről. Itt legyek. Teljes szívvel és teljes lélekkel.
Kicsit konkrétabban pedig: 20 óra buszozás után érkeztem meg, rögtön a családdal ebédeltem. Bemutatkoztam, kicsit beszélgettünk, később pedig vásárolni mentünk. Később pihentem - az utóbbi 3 napban kb 4-5 órát aludtam - este pedig a barátnőmmel sétálni mentünk. Este pedig, amikor az egész család hazaért átadtam az ajándékot, kicsit beszélgettünk, majd visszavonultam, hogy az otthoniakkal is beszéljek. Még nagyon sok minden furcsa: a leginkább az, hogy minden ennyire német. Az agyam még nem szokott hozzá, hogy mindenhol a németet hallom, látom, olvasom és kicsit még nehéz reagálni rá. De majd belejövök. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése